Bár lélekben és gondolatban, már legalább 1 éve elkezdtük a készülődést az „ezüst –évfordulóra”, mégis kozmikus sebességgel jött el és kissé „váratlanul ért minket” az ünnep. Dr. Gyulainé dr. Orosz Márta beszámolója következik.
Mint az édesanyát köszönteni vágyó gyerekek, mi is rengeteg szebbnél szebb dologra gondoltunk, amivel emlékezetessé tehetjük Mária elszenderedésének, Nagyboldogasszony napjának kerek évfordulóját.
A kánikulai meleg, a testvérek jó részének nyári szabadsága és távolléte, egyesek váratlan betegsége, balesete legalább olyan nehézségnek tűnt, mint az éppen erre az időszakra eső parókus-váltás. Ezen kívül a máriapócsi nagybúcsú sok püspököt, papot, papcsaládot és hívőt „elszólított”, így azt sem tudhattuk, kik szeretnének majd velünk ünnepelni.
Egyetlen fix pontunk volt, hogy dr. Keresztes Szilárd püspök atya első szóra elfogadta meghívásunkat, hiszen ő volt egyik megálmodója templomunknak, és 25 évvel ezelőtti felszentelésén is jelen volt.
A szervezés egyéb nehézségeit nem szeretném részletezni, de ahogy közeledett a nagy nap, bebizonyosodott, hogy a „Szentlélek vette át a vezetést”. Ettől mi is megnyugodtunk és az utolsó két napot fegyelmezetten és igazi testvéri légkörben hajráztuk végig.
Gubik János gondnokunk töretlen lelkesedése ránk is átragadt, így már abban is megegyeztünk, hogy 2×15 kg kenyér sütését vállaljuk az udvari kemencében, mely 8 órás felfűtést igényelt a közel 40 fokos kánikulában. Persze ehhez voltak segítők, valamint évek óta összeszokott stábunk is (köszönet nekik). S milyen jó, hogy megcsináltuk: egy morzsányi kenyér sem maradt meg, s mind az ünnepi, mind a szentelt kenyérből minden testvérünk részesedhetett, aki eljött.
A sátor eltervezése, beszerzése és felállítása, a hűtőkocsi és áramforrásának biztosítása éppen olyan flottul ment, mint a finom étkek összeállítása, megrendelése és pontos leszállítása. Ez utóbbiban Sarkadi Ildikó és férje, Zoli elévülhetetlen érdemeket szereztek. Ildikó egy honvédségi vezérőrnagy szigorával és pontosságával irányította „flottánkat” – eredményesen.
Kezdetben fogalmunk sem volt arról, hogy miből fedezzük a kiadásokat, de mintegy váratlan fordulatként az új parókus, Ősz Tibor atya segítő közbenjárásával az anyagi nehézségek is rendeződtek. Ezen felül víz-, és ital-felajánlások, pénzbeli hozzájárulások, gyümölcsök és sütemények úgy érkeztek, mint az Égi Manna, amit ezúton is köszönünk minden névtelen, de nagylelkű adományozónak. Az asztaldíszek, és a szolidan elegáns virágok, „szentimrés” tanárnőink keze-munkáját dicsérik, melyek mind-mind a szeretetet jelképeként azt sugallták, hogy Isten házában a kevés is több. Az igazi díszt keleti szentjeink ikonjai jelentették, melyeket dr. Nagyné Gerényi Ágota ikonfestő készített és ajándékozott erre az alkalomra. Kicsin kiállítás gyanánt az oldalfolyosóra fotók kerültek, melyek az elmúlt 25 év eseményeiről tanúskodnak.
Az ünnep csúcspontja természetesen a Szent Liturgia volt. Bár a technika ördöge minket is megrtéfált, de az emberi hangok – Gebri József Tanár Úr és énekkara segítségével – és a hálaadó imák elértek így is az értő hallgatósághoz. Minden meghívott, és korábban itt szolgáló papunk eljött és együtt mutatták be a legszentebb áldozatot, megemlékezve azokról a paptestvérekről, akik már az „Égiek Seregében” szolgálnak. Szilárd püspök atya homíliája a sátorkészítő őskeresztények és a nálunk felállított, fizikai és lelki sátrak párhuzamával fontos és aktuális üzenetet hordozott. (A püspök atya homíliája videótárunkban teljes egészében megtekinthető ide kattintva.)
A körmenet utáni műsor, számomra azt erősítette, hogy legyünk olyanok, mint a gyermekek. A Grajczárik-testvérek (Noémi és Ádám) tehetsége, szorgalma és kedves előadásmódja megmelengette mindannyiunk szívét. A korábbi parókusok visszaemlékezései kötetlenül elevenítették fel az elmúlt 25 évet és biztatást adtak a jelenlevőknek a folytatáshoz.
Az ünnepi szentmise végén mindnyájan átvehettük dr. Ivancsó István atya kedves és személyes ajándékát, egy értékes könyvecskét az „Ikon és liturgia”-sorozat 16. darabját, amely az Istenszülő elszenderedéséről szól.
Hiszem, hogy ha ezután is mindannyian hitelesen megéljük közösségünk (címbeli) jelmondatát és minden munkánkat a Szűzanya közbenjáró szeretetére és a Szentlélekre bízzuk, akkor ennek az egyházközségnek a következő 25 évtől sem kell félnie.
Szöveg: dr. Gyulainé dr. Orosz Márta, videó: Gerner Attila, fotó: Tóth Márton