A Jósavárosi Értelmiségi Egyesület és a Jósavárosi Görögkatolikus Egyházközség már több éve házigazdája az Esélyteremtő Családi- és Egészségnapoknak, melyet a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával több civil szervezettel együttműködve tartanak szeptember utolsó szombatján. 2018-ban erre technikai okok miatt október 6-án került sor.

A rendezvény egybeesett a Nemzeti Gyásznappal, ezért megemlékeztünk az Aradi vértanúkról. A köszöntőt Halkóné Dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő mondta.

Egyházközségünk tagjai, a Grajczárik házaspár, akiknek gyermeke, Grajczárik Noémi, „szentimrés” második osztályos kisdiák, nagyon szívhez szólóan mondta el Aranyosi Ervin Levél Jézuskához című versét.
Ősz Tibor parókus atya köszöntötte a 120 fő regisztrált résztvevőt, a szombatjukat feláldozó előadókat, akik értékes előadásokkal gazdagították ismereteinket.

A család volt az előadások témája, Horváth Tamás a Nyíregyházi Egyházmegye Bíróság Helynöke, a Szent Atanáz főiskola tanára mélyreható elemzést nyújtott a családok fontosságáról, felesége Dr. Miló Timea családorvos szemével értékelte a keresztény családokat. Nagyon szép volt a világkongresszus himnuszának bejátszása.

Asztalos-Nagy Erika pszichológus, aki pici gyermekeit is elhozta, nagyon hangulatos előadással, példákkal mutatta be, mit kell tenni, hogy megmaradjon a családi összhang, ha a tagjai „más nótát fújnak”, beszélt a szeretet nyelvekről, családi értékek és érzelmekről.

Hogyan viselkedjünk a fogyatékos gyerekekkel? Mit jelent a családnak, a közösségeknek az ilyen gyerekek és elfogadóinak szeretete, erről hallottunk Bolyán Beáta logopédus előadásában.
A délelőtti előadások befejezéseként szeretettel köszöntöttük Suta György programszervezőt, akit a Szent Gellért-díj ezüst fokozatával tüntették ki. Nagyon sok közös szervezésű programunk volt az elmúlt 15 évben.

A nap folyamán lehetőség volt vérnyomás, vércukorszint- és szénmonoxid-mérésre, ezzel is segítettük a betegségek időben történő felismerésével a szükséges kezelésekre való figyelem felhívását.
Az előadások befejezése után jó hangulatban, beszélgetések mellett a résztvevőknek meleg ebédet biztosítottunk.

A visszajelzések alapján a résztvevők jól érezték magukat,a XV. Esélyteremtő családi életmód nap a korábbi hagyományokhoz hasonlóan kellemes és hasznos szombati közösségi programot biztosított a résztvevőknek.

Koleszár Anna
Jósavárosi Értelmiségi Egyesület elnöke