2016. augusztus 14-én tartotta templombúcsúját a Nyíregyháza-Jósavárosi Egyházközség.
Zsúfolásig megtelt a templom vasárnap a Jósavárosban. A szertartáson részt vett dr. Ivancsó István székesegyházi főesperes és Grunda János pasztorális referens, nyírpazonyi parókus, aki az ünnepi szentbeszédet is mondta. Prédikációjában arról beszélt, hogy boldog az a közösség, amely tud ünnepelni, mert az valóban élő közösség. Életben tartásának titkát pedig abban látja, hogy az alázatos tevékeny szeretetnek, az elfogadó szeretetnek és az egymást szolgáló szeretetnek kölcsönösen kell kiegészítenie egymást. Visszaemlékezett a templom építésének időszakára is, melyet ő is figyelemmel kísért akkoriban.
A Szent Liturgia keretében megáldották dr. Nagyné Gerényi Ágota „Szűz a jellel” ikonját, melyet a templomban helyeztek el. A liturgia után körmenet és miroválás volt, amelyet késő estig tartó agapé követett.
Lipcsák Tamás nyíregyháza-jósavárosi parókus, fotó: Gerner Attila